Az év elején robbant a hír, hogy Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, Orbán Viktor jobbkezét az USA Pénzügyminisztériuma szankciós listára helyezte és kitiltotta az Egyesült Államokból. Nem sokkal később látott napvilágot, hogy a kitiltásban — saját állítása szerint — jelentős szerepet játszott az USA-ban élő magyar állampolgár Radványi Miklós. Cikkünkben az eseten keresztül arra a jelenségre világítunk rá, amikor bizonyos emberek csoportja külföldön keresi vélt vagy valós igazát, illetve fegyverét a saját országának kormányával szemben.
Radványi Miklós, az aggódó hazafi?
Mivel cikkünkben nem vállalkozunk arra, hogy megerősítsük, hogy valóban Radványi és társai javaslatára helyezték szankciók alá Rogán Antalt, ezért tekintsük úgy, hogy igen, az ő javaslata volt a kiváltó ok.
A helyzet egyik — határozottan megengedőbb — értelmezése, hogy Radványi csupán egy a hazája sorsáért aggódó állampolgár, aki annak érdekében használta befolyásos pozícióját, hogy minél hamarabb megszabadítsa az országát a véleménye szerint rendkívül korrupt Orbán kormánytól.
Az ország kormányának külső segítséggel történő elmozdítása a nagyobb jó érdekében egy visszatérő toposz ellenzéki körökben.
Gondoljunk csak arra, hogy a 2022-es országgyűlési választási kampány során kifejezetten pozitív hírként tálalta az ellenzéki összefogás kampánya azt, hogy hazánk jó eséllyel elbukhatja az Uniós pénzeket.
Hasonlóan, a Momentum a legutóbbi Európai Parlamenti választási kampányban azzal kampányolt, hogy nekik köszönhető, hogy Magyarország nem kapja meg az EU-s pénzeket, ezzel is elősegítve az Orbán kormány bukását.
Radványihoz hasonlóan, mind az ellenzéki összefogás, mind a Momentum is saját bevallása szerint a külföldi nyomásgyakorlás támogatásával nem Magyarországnak akart ártani, hanem pont, hogy segíteni akart azzal, hogy megszabadítja az Orbán kormánytól.
Radványi Miklós, az idegenszívű?
Mint látjuk a külföldi — legyen az amerikai vagy EU-s — nyomásgyakorlást helyeselők vagy akár proaktívan igénylők is jellemzően Magyarország érdekeire hivatkoznak. Azonban ezeknek az akcióknak van egy másik, kevésbé megengedő értelmezése is.
A magyar néplélekben kellemetlen emlékeket idéz fel a rendszeresen a külföldi „nagy testvérhez” forduló hazánk fiainak látványa. Sokan személyesen emlékeznek még azokra az időkre, amikor a nagy testvér a Szovjetuniót jelentette és ugyan a segítség nem a kormánydöntés, hanem a kormány hatalomban tartása miatt kellett, azonban Moszkva hasonlóan nyitottan fogadta a magyar panaszokat, mint az utóbbi években a nyugati baloldali-liberális körök—különösképpen az Európai Unió. Sőt, bár emlékképként már jóval kevesebb emberben él, de a kollektív emlékezet kitörölhetetlen részévé vált, amikor 1956-ban Kádár János és Münnich Ferenc Moszkvától nem csak szóbeli támogatást kapott.
Történelmünkben ugyanakkor nem a 20. században kezdődött a magyar érdekek efféle unortodox, más országok érdekeivel sokkal inkább egybevágó értelmezése. Valamennyire feledésbe merült már, de igaz, hogy
Budavár 1686-os visszafoglalása során a vár védői között nem csak törököket találtunk, valamint a labanc szavunk sem csupán csak egy alap nélküli történettudományi kifejezés.
Ítélet?
Radványi tette fölött ítéletet mi persze nem mondhatunk és nem is szeretnénk, hiszen az ő szemszögéből az akció mindenféleképpen sikeres volt. Akár az országáért aggódó hazafik, akár a Toledo kapuit kinyitók sorát bővíti, a 7 évvel ezelőtt írt javaslata célt ért. Rogán Antalt kitiltották az USA-ból és szankciók alá helyezték, Radványi nevét pedig legalább az ország közéletet követő része megismerte.
Azonban annak kérdése, hogy mennyire legitim külföldi erők segítségét kérni a belpolitikai erőviszonyok megváltoztatása érdekében, határozottan túlmutat Radványi Miklós és Rogán Antal ügyén.
