Donald Trump hivatalba lépésével a világpolitika új dimenzióba lépett. Amerika a következő négy évben várhatóan újra szigorú büntetővámokkal és kemény retorikával reagál azokra az országokra, amelyek elfordulnak a dollártól és az Egyesült Államok vezette világrendtől. Donald Trump amerikai elnök a kampány során és a megválasztását követően is többször hangsúlyozta, hogy aki leválik a dollárról, az 100 százalékos vámmal számolhat. Ez a belengetett szankciós politika a BRICS tagállamaira (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika – és az újonnan csatlakozó partnerek) különösen erős csapást mérhet, hiszen ezek az országok régóta keresik a módját, hogyan csökkenthetnék függésüket a nyugati pénzügyi rendszertől.
Kihívás a Nyugatnak
A BRICS koalíciója nem csupán gazdasági együttműködés, hanem egyre inkább a Nyugattal szembeni alternatívaépítés terepe is. A 2008-as pénzügyi válság világosan rámutatott a nyugati pénzügyi rendszer sebezhetőségére és egyoldalúságára. A BRICS-országok ezt kihasználva hozták létre többek között az Új Fejlesztési Bankot (New Development Bank, NDB) vagy az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankot (AIIB), amelyek alternatív finanszírozási utat kínálnak. Az efféle intézmények azt célozzák, hogy ne csak egy szűk, nyugati kör diktálja a globális pénzügyi szabályokat, valamint az, hogy megerősítsék saját nemzeti szuverenitásukat a világkereskedelemben.
Trump győzelme egyszerre jelent veszélyt és lehetőséget a BRICS-tagok számára. A veszély abban áll, hogy a protekcionista, „Amerika az első” szemlélet érdekei élesen szembenállnak a BRICS országok által építgetett dollármentes rendszerekkel. Míg Barack Obama és Joe Biden elnöksége alatt a Nyugat globális jelenlétét inkább diplomáciai úton próbálta erősíteni, addig Trump kereskedelmi úton is dominálni akar, nyíltan vámokkal és büntetésekkel fenyeget. Látszólag nem fél konfliktusba keveredni azokkal az országokkal, amelyek a dollár helyett más eszközöket (közös BRICS-valutát vagy nemzeti valutát) használnának a kereskedelemben.
Sok a repedés a BRICS falán
Bár a BRICS-csoportnak egyre nagyobb a hangereje és a gazdasági súlya (vásárlóerő-paritáson számítva a világ GDP-jének közel 40 százalékát adják), ettől még a blokkon belül ne minden fenékig tejfel. Oroszország és Kína szoros szövetsége sokaknak szemet szúr, míg India, amelynek komoly határvitái voltak Kínával (legutóbb 2020-ban), egyre inkább igyekszik közeledni az Egyesült Államokhoz katonai és technológiai együttműködés területén is. A Közel-Kelet képviselőinek (pl. Irán, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek) bevonása sem feltétlenül hoz egységet: régóta húzódó regionális ellentéteik a BRICS zászlaja alatt sem oldódnának meg varázsütésre. Emiatt sokan úgy vélik, hogy ez a nagyra nőtt, nem nyugati klub inkább csak egy laza érdekszövetség, semmint komolyan vehető kihívó.
Összekovácsolhatja őket az agresszív fenyegetés
Trump eltökéltsége, hogy megvédje a dollár vezető szerepét érthető. A nemzetközi rend mindig változásban van. A történelem során folyamatosan bukkantak fel olyan kihívók, akik a meglévő hegemóniát kívánták megtörni. Mindig is a feltörekvő, de elégedetlen nagyhatalmak azok, akik feszegetni kezdik a status quot. Napjainkban Kína és Oroszország a legaktívabbak ebben a törekvésben, miközben India, Brazília vagy Törökország gyakran inkább pragmatikus alkukat keresnek, semmint nyílt harcot a Nyugattal.
A BRICS kezében rejlő potenciál valós: többmilliárdos összlakosság, hatalmas nyersanyag- és piaci erő, alternatív bankrendszerek és infrastrukturális projektek. Ugyanakkor a belső ellentétek és a sokféle politikai rendszer jócskán lassíthatják a közös fellépést.

A nemzetközi rendszer átalakulásában továbbra is az Egyesült Államok és Kína vetélkedése lesz a legmeghatározóbb.
Trump visszatérése a Fehér Házba a Nyugat és a BRICS viszonylatában többfrontos küzdelmet vetít előre. Az Egyesült Államok a saját szemszögéből jogosan kívánja megtartani a dollár privilégiumait és a G7-ek által uralt globális intézményrendszert. Azonban a radikálisabb amerikai hozzáállás éppúgy katalizálhatja a BRICS összefogását, amely immár érettebb, erősebb és hangosabb lehet, mint bármikor korábban. A Trump-adminisztráció kemény hangvétele oda vezethet, hogy összekovácsolhatja a dollártól elfordulni igyekvőket, hiszen a fenyegetések fényében a belső ellentéteik a háttérbe szorulhatnak, míg a közös érdekük felerősödik: nem szeretnék tovább táplálni az őket fenyegető pénzügyi rendszert.
Trump saját közösségi oldalán január 31-én így fogalmazott:
„Az elképzelés hogy a BRICS-országok megpróbálnak eltávolodni a dollártól, miközben mi ezt tétlenül nézzük, EDDIG TARTOTT. Kötelezettségvállalást fogunk kérni ezektől a látszólag ellenséges országoktól, hogy nem hoznak létre új BRICS-pénznemet, és nem támogatnak semmilyen más pénznemet a nagyszerű amerikai dollár helyettesítésére, különben 100%-os vámokkal kell szembenézniük, és számolniuk kell azzal, hogy búcsút mondhatnak a csodálatos amerikai gazdaságba történő eladásaiknak. Kereshetnek egy másik balek nemzetet. Nincs esély arra, hogy a BRICS-országok felváltják az USA dollárját a nemzetközi kereskedelemben, vagy bárhol máshol, és bármelyik ország, amelyik megpróbálja, üdvözölje a vámokat, és búcsúzzon el Amerikától!„
Ha az Egyesült Államok képes lesz hatékonyan kezelni a kialakuló új világrendet, akkor képes lesz fenntartani saját gazdasági és politikai befolyását is a világban. A BRICS-tagországok közül többen továbbra is óvatosságból vagy kényszerből együttműködnek Amerikával, de a közös valutáról és dollármentes kereskedelemről szóló még érvényben lévő tervek nagy ambíciókat jeleznek. A 2020-as évek második fele ismét a nagyhatalmak közötti viszályt hozhat. Az Egyesült Államok számára – ha meg akarja tartani világgazdasági befolyását – kulcsfontosságú, hogy a nemzeti fókuszú meggyőződését és gazdasági érdekeit olyan módon érvényesítse, amely nem tolja még szorosabb együttműködésbe a feltörekvő államokat. Trump elnökségére vár a feladat, hogy megvalósítsa a nehéz feldatot. Egyensúlyoznia kell a határozott protekcionizmus és a globális együttműködés kecsegtetése között, miközben belföldön is kemény küzdelmek várnak rá.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.